Invoices

Még egy hónap haladékot ad a NAV, hogy frissítse a számlázórendszerét!

Elsősorban azok a vállalkozások kerülhetnek a legnagyobb bajba, amelyek egyedi fejlesztésű programot használnak és nem kész számlázási rendszerből állítják ki számláikat.

Földes Balázs
2019. 05. 02.
Invoices
Mivel számos ügyfél jelezte, hogy problémái vannak az átállási folyamattal, az Adóhatóság nyár elejére tolta a számlázórendszer új verziójának kötelező használatát. Ezt követően már pár százezer forintos tételeknél is komoly szankciókat kockáztat az a vállalkozás, amelynél a nem frissített szoftver miatt problémássá válik az adatszolgáltatás. 

Csak június 4-től módosulnak a számlázóprogramok kötelező, valós idejű, elektronikus adatszolgáltatásának technikai követelményei. A NAV által eredetileg már ebben a hónapban bevezetni kívánt változtatás azon vállalkozásokat érinti, amelyek legalább százezer forintnyi áfát tartalmazó – vagyis általános esetben nettó 371 ezer forintos értékű – számlát állítanak ki és annak minden adatát azonnal, online módon kell továbbítaniuk a Hatóság felé. 


Az egyik legfontosabb változás, hogy a számlán szereplő termékhez kapcsolódó mennyiségi egységet ezután máshogyan kell kiválasztani. Az új követelmények többsége inkább a program és az Adóhatóság szerverei közötti kommunikáció technikai vonatkozásait érintik: egyes adatok ezentúl értelmezhetőbben és feldolgozhatóbb állapotban kerülnek a rendszerbe. Az 1.1-es specifikációhoz és XSD sémához kapcsolódó új követelmények leírása már február óta elérhető a NAV honlapján, és az új határidőtől kötelező alkalmazni őket. További komoly változások 2020 januárjától lépnek majd életbe. A 2.0-ás verziójú adatszolgáltatás tervezett technikai előírásait egyébként már elérhetővé tette a Hatóság, melyet az adózók május végéig véleményezhetnek.


Mindenképpen érdemes kihasználni a hátralévő egy hónapot és felvenni a kapcsolatot a számlázó program fejlesztőjével. Az elmúlt hónapok tapasztalatai ugyanis azt mutatják, hogy nemcsak milliós, hanem akár már jóval alacsonyabb – pár százezer forintos – tételeknél is megkeresi a vállalkozásokat a NAV, ha a cég számlázó programja az automatikus adatszolgáltatást nem jól teljesíti. Ha a frissítés elmarad, akkor a Hatóság nem fogja befogadni a számlaadatokat, a bírság pedig az érintett számlánként félmillió forintig is terjedhet cégek esetén. 


Elsősorban azok a vállalkozások kerülhetnek a legnagyobb bajba, amelyek egyedi fejlesztésű programot használnak és nem kész számlázási rendszerből állítják ki számláikat.